Eva Jacqueline Longoria 1975. március 15-én született Corpus Christi-ben, Texasban.4 testvér közül ő a legfiatalabb.A texasi A&M főiskolára járt, ahol kinezeilógiai végzettséget szerzett. Ezután jelentkezett egy tehetség-kutató versenybe, Los Angelesben. Rögtön azon a napon négy meghallgatásra írt alá egy ügynökkel szerződéseket. Azóta Eva karrierje egyre gyorsabban ível felfelé.
Ismeri szappanoperái leadásának időpontjait, különösképpen a The Young and the Restless-nek (amiben Isabellát játszotta), amivel megnyerte az ALMA díjat. Vendégszereplő volt néhány ismert sorozatban, mint például a General Hospital-ban, vagy a Beverly Hills 90210-ben. Színészi karrierjét filmszerepekkel kezdte, legújabb filmjei a The Sentinel, a Harsh Times és a The Dead Will Tell is. Említésre méltó a Senorite Justice c. filmje is, amit Eva a szerep alapján fogadott el, hiszen egy latin detektívet kellett eljátszania, aki a bűnügyek megoldásához az eszét és a nőiességét is felhasználja. Élete fénypontjai közé tartozik a The Talent Agency c. sorozatban szerepelni, és producerként is kipróbálnia magát egy komédia-revüben is, ahol a producerségen kívül önmagát alakította. Ráadásul színházban is debütált már a What a Rabby Saw c. előadásban.
Eva volt az első ötlete az aktuális elsőrendű műsornak, a Született Feleségeknek, mint Gabrielle Solis. Személye most körülbelül 25 millió plusz főt vonz a képernyő elé. A karaktere egy elbűvölő latin szépség, aki mindig eléri amit akar - modell lett, hozzáment álmai férfiához -, de egyedül csak a boldogságát nem tudta megszerezni. Ezért viszonyt kezdett a 17 éves kertészével. "Ha [egy nő] alkalmaz egy kertészt, aki nem egy kis mexikói férfi - én mondhatom ezt, mivel mexikói vagyok - valószínűleg viszonya lesz vele." Eva elnyerte a felemelő sztár címet, ezáltal 2004-től szavazható lett más hírességek mellett több magazinban is (TV Guide, Variety, USA Today). Ráadásul miután reflektorfénybe került, a "25 leggyönyörűbb ember" közé is beválasztották, mely szavazást a spanyol People magazin rendezett meg. "Úgy nőttem fel, mint egy rút kiskacsak. Én voltam a kívülálló. Mikor ez megváltozott, megszerettem magamat. És már nyugodtan mondhatom: 'Há, valaki gyönyörűnek tart!'." Mostanra azonban szex-szimbólummá válik, ahogyan azt a 'Maxima Hot 100' 2004-es listája is mutatja. Sokak szerint nemsokára nagyobb divatikon lesz, mint maga Jennifer Lopez!
Hollywood-i karrierje már, mint a többi sztáré, Eva élvezi az összes eltérő hobby-ját, egészen a kézimunkától a sportokig. Ugyanakkor, amit a leginkább szenvedélyesen csinál, az a MALDEF-hez (Mexican American Legal Defense and Educational Fund ---> Mexikói Amerikai Legális Védelmi és Oktatási Tárház) köthető. "Politikailag rendkívül aktív voltam ebben az évben (2004). Kampányoltam Kerry-nek. Támogattuk a latin szavazókat, hogy jöjjenek velünk, és szavazzanak. Nagyon fárasztó volt. És nem csináltam túl jól, ez nyilvánvaló. Ha-ha. De megpróbálok legközelebb aktívabb és jobb lenni ebben."
2004-ben elvált a színész Tyler Christophertől, azután randevúzni kezdett a NSync-es JC Chasez-zel. De 2005-öt már frissen kezdte, kigyógyulva a szakítástól, amit JC hóbortjai okoztak. Visszatekintve az az éve összességében "nyomasztó, izgalmas, meglepő, nehéz és vicces" volt. 2004 novemberében találkozott Tony Parker kosarassal, akivel könnyen megtalálták a közös hangot. Eva sokszor kijár párja csapatának, a Spurs meccseire szurkolni. Még mindig együtt vannak, lehet, hogy Eva megtalálta az igazit?
Egy tehetséges és középpontban álló hölgy világos jövőjét láthatjuk, aki "nem bánt meg semmit", aki tesz és hisz annak érdekében, hogy megtalálta az eltökéltség és a fegyelem között a siker kulcsát. |